2017. november 22., szerda

Új irányzatok a modern fantasyben – beszélgetés a ViTán

Most szombaton lesz a ViTa, vagyis a Világok Találkozása című rendezvény sci-fi, fantasy- és horrorirodalomról, a Próza Nostra szervezésében. Elsősorban kerekasztal-beszélgetések szerepelnek a programon, és nagy öröm számomra, hogy Berke Szilárddal (Eric Muldoom) és Juhász Viktorral, Szabó Dominik moderálásával egy a szívemhez közel álló témáról fogunk beszélgetni Új irányzatok a modern fantasyben címmel. Úgy nőttem fel, hogy alig néhány év különbséggel, fogékony korszakban találkoztam különböző irányzatokkal, egyszerre ismerkedtem Tolkiennel és Miéville-lel, epikus és modern fantasyvel felváltva, így eleinte azt se tudtam, hogy az egyiknek évtizedes hagyománya van, a másik meg valami új, csak kíváncsi voltam mindenre. Az elmúlt években szerintem egyre nyílik ki a zsáner, egyre színesebb, egyre merészebb ötletekkel és megvalósításokkal játszik, én meg szívesen fogyasztok mindent, ami eltér az átlagtól és kicsit is „fura”. Hogy hogyan változik a zsáner, vagy milyen szerzőket és regényeket érdemes figyelni, biztosan szóba kerül szombaton.

A többi program is izgalmasnak ígérkezik, válságban van-e a science fiction; milyen a horror helyzete itthon; hogyan születik kéziratból könyv; és hogyan jelenik meg a spekulatív fikció a felsőoktatásban, hogyan gondolkozik a zsánerről a kritika.

Hol? – Bem Mozi, 1027 Budapest, Margit körút 5.
Mikor? – november 25., 09.30-tól zárásig (az utolsó program 21.00-kor A dolog c. film vetítése)

Részletes program és facebook-esemény itt.



2017. november 20., hétfő

Hazatérés – novellamegjelenés és lapszámbemutató

Még nem írtam róla itt a blogon külön, de a Prae folyóirat aktuális, Trónok-harca tematikájú lapszámában olvasható egy hosszabb novellám Hazatérés címmel. A tanulmányok Martin munkássága köré szerveződnek, a prózák csak hangulatban, atmoszférában kötődnek a témához, de igyekeztem azért egy „hagyományosabb” fantasy írással készülni. Annyiban hagyományos, hogy van benne egy végenincs háború meg egy frontról hazatérő veterán, de a történet elsősorban az otthon maradottakról szól.
Így kezdődik:

„Megcsókolt a villám, így mondták, pedig ez is csak egy seb volt, égővörös, nyakamon és mellemen lefutó csíkok, akár egy levél erezete. Nem emlékeztem sem a viharra, sem arra, mit kerestem a kaszálón az alacsonyan függő fellegek alatt. A hajamnak még mindig olyan szaga volt, mint a felperzselt tarlónak.
– Néhány napig furcsán érezheted magad – hajolt fölém egy férfi, és megigazította a párnám. – Hamar rendbe jössz.
A férjem hangján szólt. De a férjem nem lehetett: ez a férfi öreg volt, csupa ránc, nem is hasonlított arra a keskeny mosolyú fiúra, aki sárgarigót fogott nekem, és kalitkában a tornácra akasztotta énekelni. Az a fiú kidüllesztette mellkasát az új katonai zubbonyban, vállán vörös szalaggal intett vissza a búcsúzó regruták közül, mielőtt elmasíroztak volna északra. Csak úgy csillogtak a falusi varázsló áldásai a fegyvereiken.
Ennek a férfinak megkopott a kabátja, ruhaujja üresen, lelapulva csüngött az ölébe.
– Előbb visszajöhettem hozzád – mondta, amikor észrevette, mit nézek.”

* * *

Most szerdán pedig a lapszám bemutatója lesz a Kelet Kávézóban, ahol L. Varga Péter beszélget a tanulmányok szerzőivel, Keserű Józseffel, Kránicz Bencével, Takács Emmával és Váradi Péterrel; valamint Halász Rita és én is a Prae-ben megjelent fantasy novellánkból fogunk felolvasni.

Hol? – Kelet Kávézó, Budapest, 1114, Bartók Béla út 29.
Mikor? – 2017. november 22., szerda 19.00-22.00

Facebook-esemény itt. Mindenki sok szeretettel várunk.:)


  

2017. október 17., kedd

Találkozzunk a Margón! – Ha a Trónok harcát játszod

Csütörtökön kezdődik a könyvvásárral egybekötött Margó Fesztivál. Vasárnap biztos kint leszek: a Tilos az Á könyvek és a Prae szervezésében L. Varga Péter irodalomtörténész fog minket kérdezni a Trónok harcáról Réti Zsófia és Baka L. Patrik popkultúra-kutatókkal, valamit Stemler Miklós szerkesztővel. Hogyan vált egy minden szempontból tabudöntögető alkotás, a Trónok harca az egyik legsikeresebb könyv- és televíziós sorozattá? És hogyan lehetne a jelenségről és művekről beszélni a középiskolákban?

A beszélgetés másik apropója a Prae folyóirat friss Trónok harca-száma, amely a könyvek és a sorozat kapcsán tartalmaz esszéket, tanulmányokat. Szerepel benne egy fantasy novellám Hazatérés címen, de erről majd írok külön.:)

Mikor? – október 22-én, vasárnap, 12.30-13.30
Hol? – Tesla 1075 Budapest, Kazinczy utca 21/C

Facebook-esemény itt.

Sok szeretettel várunk mindenkit!:) 
A fesztivál teljes programját itt találjátok, érdemes átböngészni.

2017. szeptember 14., csütörtök

A Vakfolt podcast vendége voltam − Life is Strange

Ismeritek a Vakfolt podcastet? Frivalszky Péter és Huszár András hetente jelentkező adása popkult témában, általában egy-egy olyan művel a középpontban, ami valamelyiküknek addig "vakfolton" volt. A héten egy indie kalandjáték került sorra, a döntéseken alapuló Life is Strange, engem pedig meghívtak vendégnek − nincs is nagyobb öröm, mint egy olyan kedvencről beszélgetni, amiről a megjelenése óta csillogó szemmel lelkendezem bárkinek. Amúgy is ritkán van alkalmam számítógépes játékot ajánlani, pedig még a könyveknél is régebbi szenvedély, már akkor Prince of Persiát játszottam DOS-on, amikor olvasni se tudtam.

Az adás első fele közel spoilermentes − annyit lövünk el a történetből, amennyi a trailerből is kiderül −, a második felét viszont csak azok hallgassák, akik már meghozták a játék cseppet sem egyszerű döntéseit (igen, azt is, hogy palacsinta vagy bacon legyen a reggeli). A felvétel óta persze rengeteg minden eszembe jutott, mit hagytunk ki, de egy valamit szerettem volna kiemelni: aki ritkán játszik, és ismerkedne a műfajjal, nyugodtan próbálja ki a Life is Strange-t. Nem beláthatatlanul hosszú − 10-12 óra alatt végig lehet vinni, nem hosszabb egy sorozatévadnál −, nincs különleges gépigénye, a sztori- és karakterközpontú meséléssel, az intenzív érzelmi élménnyel meg tökéletes kapudrog lehet.

A teljes adást itt találjátok (remélem, korlátozott mennyiségben tartalmazza csak a kerékbe tört összetett mondataimat).


2017. augusztus 11., péntek

Hattyú – online novella




A Könyves Magazin nyári számában megjelent egy novellám Hattyú címen, amely most online is olvasható. A téma a Balaton volt valamiért jobban szeretem a Balatont télen, vagy nyári viharok idején, a strand-lángos-naptej sokáig kimaradt, mert gyerekként a hegyekbe vittek nyaralni, ezért a nyár nekem vastag pulcsit jelentett a fenyőerdőben. Emiatt a novella hőgutát nem tartalmaz, de egy áldozatot követelő Balatont igen.

Így kezdődik:

"A Balaton minden márciusban kiválasztott magának egyet közülünk.
Tavaly a nádasnál sodorta partra a testet, amely addigra felpuffadt; fekete, málló arcát fel sem ismertük, szemét kicsipkedték a halak. Azzal vigasztaltuk egymást, hogy a tó kimosta belőle a bánatot is. Másnap húsz fok fölé emelkedett a hőmérséklet: az első nyaralók érkezésével elkezdődött a szezon."

A teljes szöveg elolvasható a Könyvesblogon.

Keressétek Cserna-Szabó András, Szabó T. Anna, Térey János és Varga Bálint novelláit is!