2016. január 28., csütörtök

Sorok mögött: Rajongás és az életre kelt történetek

amelyben fanfictionökről és a rajongás egyéb módjairól esik szó.

Életemben egyetlen egyszer vágtam bele fanfictionbe, és akkor sem tudtam, hogy épp azt teszem, mégpedig a Mester és Margaritához. Talán picit szokatlan választás. Gimnáziumban extra ötösért lehetett írni arról, mit tenne és mit találna Woland és kompániája a mai Budapesten, én viszont nem a plusz motiváció miatt fogtam neki, hanem mert imádtam a regényt. El akartam benne merülni újra, felpróbálni a szereplőket, ahogy egy kislány sétál fel-alá anya magas sarkú cipőjében, és játszani a stílussal, meghagyni néhány jellegzetes szófordulatot és kifejezést, de közben a saját képemre is formálni. Azóta is kissé tiszteletlenségnek érzem – micsoda szerencse, hogy Bulgakov nem olvasta a bénázásomat! –, és valószínűleg magamtól, otthon nem írtam volna meg azt a történetet. A magyartanárnő felhívása olyan volt, mint egy engedély: tessék, ez a regény sem szent, hiába klasszikus, nyugodtan játssz vele.

Mert a regények nem szentek és érinthetetlenek. Nem lesz attól kevesebb az eredeti mű, ha utána az olvasó is mer játszani vele, sőt, bizonyos szempontból az egyik legjobb dolog, ami egy szöveggel történhet, hogy hat az emberekre, velük marad, a részükké válik. Nem feltétlenül fanfictionként, de ez is egy lehetőség.

Az olvasó a könyv felütésekor belép ugyan az író fantáziájába, követi az író szabályait, de ugyanúgy hozzáteszi a maga részét is. Minden egyes olvasó saját verziója tekinthető egyfajta fanfictionnek: mindenki másként képzeli el a szereplőket, a környezetet, más mondatok vernek visszhangot benne, mást érez fontosnak a szövegből. Nincs két azonos olvasat, és ha ezek az egyéni különbségek láthatóak lennének, úgy nézne ki, mintha mindenki fejében egy-egy fanfiction játszódna le az eredetihez képest. De persze ez nem ugyanaz a helyzet, mintha valakit annyira megtalál a mű, hogy a befogadói élmény után is a részese szeretne maradni. A mitológiai-kulturális motívumkészlet felhasználása is furcsa lenne így értelmezve, ennyi erővel minden sztori, amiben Ádám és Éva vagy Zeusz szerepel, ószövetségi vagy görög mitológiai fanfiction.

A kulcs az érzelmi kapocs. A rajongás mindig szoros kötelék, személyes viszony. Úgy érzem, a mű kifejez valamit, amit én is úgy gondolok, vagy megfogalmaz valamit, amit nem tudtam korábban precízen kimondani. Hozzáad valamit a személyiségemhez, belefér a magamról alkotott képbe, vagy akár teljesebbé is teszi azt. Azzal, hogy felvállalom, rajongok valamiért, a személyiségem egy részét fejezem ki. Általános iskolában ez még annyira az önkifejezés fő eszköze volt, hogy az osztály két részre szakadt: akik nézték a Sailor Moont, és akik nem. Egy jó ideig nem barátkoztunk azokkal, akik nem jöttek velünk Holdtündéreset játszani az udvaron – nem gonoszságból, hanem mert nem tudtuk elképzelni, hogy bármi közös lehet bennünk. (Felnőtt fejjel már viszonylag ritkán harapjuk át annak a torkát, aki csúnyát gondol a kedvenc könyvünkről, de persze sosem lehet tudni.)

A rajongott mű több, mint egy remekül megírt szöveg briliáns eszközökkel, lenyűgöző technikával, ami előtt tiszteletteljesen megemelem a kalapomat. A rajongás tárgya olyan, mintha hozzám szólna. Mintha tudná, mi van bennem, mintha ismerne, és ez a személyes befogadói élmény építi ki a köteléket. Ezért fájdalmas annyira, ha valaki nem szereti azt a művet, ezért olyan érzés, mintha belénk taposnának vele.


Évekkel ezelőtt futottam bele a Zuhanás című filmbe, és már a trailernél azt éreztem, hogy ezt így, ahogy van, nekem készítették. Minden passzolt benne: szörnyen kegyetlen alaphelyzet – egy lebénult kaszkadőr azért mesél történeteket egy kislánynak, hogy rávegye, lopjon neki az öngyilkossághoz elegendő gyógyszert –; fantasy-mesei fűszer; elképesztő látvány; izgalmas szimbólumrendszer. Csak arra tudtam gondolni, bár közöm lenne ehhez a filmhez, bár én vihettem volna a kávét a rendezőnek, bár feltekerhettem volna a kábeleket, felseperhettem volna a padlót. Bármit, csak kapcsolódjak hozzá. Ha fanfiction típusú rajongó lennék, biztos ekkor ragadok billentyűzetet. Helyette általában a történetekhez kapcsolódó tárgyakat szoktam beszerezni (legutóbb életem legszívfacsaróbb játékához, a Life is Strange-hez rendeltem meg a főszereplő lány pólóját), vagy akár csak csillogó szemmel mesélek róluk a barátaimnak, hosszan vitázunk értelmezési lehetőségekről és érzelmi benyomásokról, és ezzel ugyanúgy beépül a mű, a részünkké válik.

Csak az igazán erős történetek képesek erre, elültetni magukat az olvasóban, mint valami magot. A fanfiction egy forma a kötelék kifejezésére, egy mód a sok közül, hogy a mű a rajongó személyiségének részévé váljon. Vagy egy út a sok közül ahhoz, hogy a történet életre keljen: nemcsak az író saját fantáziájának korlátai között, hanem kihajthat rengeteg olvasóban is.

Többiek bejegyzései:

Bartos Zsuzsa
Buglyó Gergely
Demi Kirschner
Gaura Ágnes
Kleinheincz Csilla
On Sai
Puska Veronika

A körblogolás korábbi témáit itt találjátok.

2 megjegyzés:

  1. Szia, ne haragudj, hogy így ismeretlenül ilyet kérdezek, de van valamilyen félig nyilvános, ám mégis privát címed, ahová írhatnék Neked? Köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Kitettem egy kapcsolatfelvételis dobozt a jobb oldali sávba, az archívumos rész alá, azon keresztül tudsz írni nekem.:)(Teszteltük, úgyhogy remélhetőleg működik is.:))

      Törlés