2014. június 19., csütörtök

Pavlovi kondicionálás és zene

Mivel a Bábel fiai két térben, időben, hangulatban eltérő szálon kezdődik, eleinte olyan érzésem volt, mintha két külön regényt írnék. Napok teltek el, mire váltani tudtam közöttük, nehezen kattant át az agyam, és ez elég komoly gátnak tűnt az elején. Nem tudtam elmerülni egyik történetben sem, mert mindig kirántott a másik. (Az nem jöhetett szóba, hogy előbb megírjam az egyiket, majd a másikat. Olyan sorrendben szerettem volna haladni, ahogy egy olvasó is találkozna az eseményekkel.)

A megoldás akaratlanul is valami olyasmi lett, ami leegyszerűsítve a pavlovi kondicionálásra emlékeztet. Kellett egy olyan inger, amely segít belerázódni a bábeli szálba, és egy másik, amellyel pedig azonnal tudom folytatni a Dávid történetét. Mint a kutyáknak a csengő, amely jelezte az etetés közeledtét, csak nálam a "csengőnek" cselekményszálat kellett aktiválnia.

Sok író szokott zenét használni, hogy felvegye a regénye hangulatát, és végül nálam is két dal lett a két inger. Nem tudatosan választottam ezeket, eleinte észrevétlenül kötődtek a karakterekhez, később már kapcsolóként működtek. Nem vagyok benne biztos, hogy bárki más összefüggést fedezne fel a zenék és a szálak között, de én akármelyiket meghallom, még mindig azonnal bele tudnék bújni az adott nézőpont bőrébe, és ott tudnám folytatni a szöveget, ahol csak kényelmes.

Ezt eredetileg a klip rendezője, Tarsem Singh miatt kezdtem el nézegetni, mert csillogó szemmel rajongtam a Zuhanás című filmjéért, és mivel pont a regény elején tartottam, és a klip sem az a fajta, hogy elég legyen egyszer megnéznem, valahogy összeragadt a zene és Arzén szála. (Kár, hogy Tarsem azóta sem alkotott olyan zseniálisat, mint a Zuhanás.)



Dávidé pedig mi másról is szólhatna, mint élve befalazásról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése